ZigaForm version 5.5.1

16 résztvevő, 18 nap, 7 workshop, 15 ikonikus helyszín – ha számokban szeretnénk kifejezni, így festett a második Paradise Project túra Balin. Mindez persze közel sem fedi a valódi élményeket, de azért megpróbáljuk átadni Nektek, hogyan is telt ez a közel három hét.

Nem szeretjük a klasszikus úti beszámolókat, mert sosem adják
vissza a valóságot, ezért szemezgettünk inkább az utazást követő anonim kérdőívekről,
vagyis beszéljenek inkább a résztvevők helyettünk.

„Bámulatos, amit Noémi és Laura
összehoztak. 16 fantasztikus, de nagyon különböző embert vittek ki az egyik
legcsodásabb helyre. Nem kellett szerveznem semmit, mindent kézben tartottak.
Megtalálták a tökéletes aranyközéputat az utazási irodák és a magán utazás
között. Király társaságban voltunk, tanultunk, kalandoztunk, de mégse kellett a
logisztikával törődnünk, ráadásul mindez egy teljesen elérhető áron.”

Balinéz szentély Ubudban

Balinéz szentély Ubudban

„Menjünk vissza!”

„Bali csodálatos és inspiráló hely, a helyiek
kedvessége lenyűgöző! Az éttermek, ételek, italok kiválóak! :)”

Bali szörfözés

 Reggeli szörf előtt

„Életre szóló élményekkel gazdagodtam és nagyszerű barátokra tettem szert. Kell ennél több? Rendkívül jól telt kint az idő Balin, ahol még képezhettem magam az előadásoknak köszönhetően.
A munkám lehetővé teszi, hogy bárhonnan dolgozhassak, ezért számomra ez külön jó volt,
hogy egy csodás környezetben tehetem meg, Balin. Köszönöm a szervezőknek és mindenkinek, hogy ott lehettem!”

Bali képzés

Online marketing alapok képzés

„Sose volt még ilyen jó!”

„Szuper szervezés; szakmai fejlődés; kapcsolatépítés; leírhatatlan hangulat. Életem eddigi legnagyobb élménye volt részt venni a Paradise Project Balira szervezett utazásán!! ? ♥ IMÁDTAM”

Naplemente Uluwatunál

Naplemente Uluwatunál

„Tartalmas előadások, izgalmas kirándulások egy fantasztikus csapattal. Bármikor belevágnék egy újabb PP-be!”

„Egy dinamikus, kalandvágyó csapat, akik óriási szeretettel vannak Bali iránt és szenvedélyesen szeretik a hivatásukat. Itt nem lehet nem fejlődni és nem lehet hazamenni új barátságok nélkül.”

Tibumana vízesés

Tibumana vízesés

Mivel mi, szervezők is hihetetlen módon feltöltődtünk ez alatt a közel 3 hét alatt, úgy döntöttünk, hogy pár hónapon belül duplázunk: a következő turnus június 1-jén indul és 16-án érkezik vissza! Részletek és jelentkezés a linkre kattintva. Tarts velünk!