ZigaForm version 5.5.1

Interjú januári Bali utunk egyik résztvevőjével, Kuminecz Zsuzsival, akinek a túra óta 180 fokos fordulatot vett az élete.

Mennyire része az utazás az életednek? Miért fontos számodra, hogy utazz?

Mióta az eszemet tudom, utazni szeretnék és új kultúrákat felfedezni, azonban eleinte ez csak álom volt számomra. Aztán tizenkilenc évesen úgy döntöttem, hogy magam mögött hagyom az addigi életemet és elindulok. Yacht stewardessként helyezkedtem el, aminek köszönhetően azóta majd’ harminc országba látogattam el és három kontinensen éltem. Számomra a legmotiválóbb az utazásban az, hogy rengeteg új, érdekes emberrel ismerkedhetek meg különböző országokból: meghallgathatom a történeteiket, ismerkedhetek a kultúrájukkal és megtudhatom, mi vezérli őket.

Bő fél éve vettél részt a The Paradise Project túráján Balin. Milyen elvárásaid voltak az úttal kapcsolatban?

Habár voltam már Balin az út előtt, nagyon izgatottan vártam ezt a különleges tábort, hisz tudtam, ez nem “csak” egy szimpla utazás, hanem szórakozással egybekötött kapcsolatépítés, szakmai fejlődés és tanulás. Nagyon érdekelt a marketing és a digitális nomád élet, szerettem volna többet megtudni róluk. Emellett bátyámmal csatlakoztam a The Paradise Projecthez, ami egy újabb izgalom-faktort adott hozzá az egészhez.

Mi történt veled az elmúlt fél évben szakmai szempontból?

Yacht stewardess karrierem után eldöntöttem, hogy digitális nomád szeretnék lenni. Elvégeztem egy Virtual Assistant kurzust tele online marketinggel, SEO-val, közösségi médiával és PR-rel – vagyis kiegészítettem azokat az ismereteket, amiket Laurától és Noémitől tanultam a képzéseiken. Tehát 180 fokos fordulatot vett az életem szakmai szempontból és ezt egyáltalán nem bánom!

Hoztál olyan döntést, ami más irányba vitt?

Végleg befejeztem a hajós munkákat és Balira költöztem bátyámmal, hogy megvalósítsam az álmaimat. Ez nagy részben a túrának köszönhető.

Milyen szakmai sikereid voltak?

Elkészítettem első weboldalam két nyelven, valamint a portfóliómat, és cold pitcheltem potenciális ügyfeleknek – hozzáteszem, ehhez rengeteg bátorság kell! Még elég kezdetleges állapotban van az üzletem, de hiszem, hogy kemény munkával hamarosan még több eredményt érhetek el.

Kiknek dolgozol most?

Kisebb vállalkozásoknak, magánszemélyeknek segítek közösségi médiájuk kezelésében, online marketingben, blogírásban, de szívesen foglalkozom utazástervezéssel és adminisztrációs feladatok elvégzésével is. Emellett Balin szeretnénk bátyámmal egy új vállalkozást elindítani.

Hogyan segítették a szakmai előmeneteled a kinti élmények?

Rengeteg új kapcsolatra tettem szert, barátokra, akiktől bármikor tudok segítséget vagy tanácsot kérni mind szakmai, mind magánéleti helyzetben. Mivel a csoport válogatott volt, valamennyiünk érdeklődési köre és foglalkozása hasonló, ami rengeteget mozdított előre a jövővel kapcsolatos döntéshozatalomban. Valamint a képzések tették fel az i-re a pontot számomra, amik által megbizonyosodtam, hogy a marketing valóban az én utam lesz.

Milyen szakmai céljaid vannak a jövőre nézve?

Szeretném kiépíteni Virtuális Asszisztens vállalkozásom főként külföldön, de kis részben Magyarországon is. Emellett szorgosan képzem magam és sajátítok el új dolgokat, hisz a marketing egy gyorsan változó iparág. Szeretném fejleszteni kommunikációs és üzleti készségeimet, hogy egy biztos alapot adjak magamnak.

Ha Te is szeretnél részt venni egy izgalmas digitális nomád túrán és Zsuzsihoz hasonlóan lendületet adni a karrierednek és új embereket megismerni, akkor tarts velünk következő túránkra Tel-Avivba október 18-27. között! Részleteket az útról ITT találsz.